2010. augusztus havi archívum
Egy egyszerű ablak csere téglából épült házban
Teljes ablakcsere a gyakorlatban:
Miután megérkeztek a szerelők a lakásunkba, leemelik az ablakszárnyakat, és ha nincs berozsdásodva a rögzítő csavar lecsavarozzák a tokot a falról. Rozsdásodás esetén az ablaktokot több helyen is átvágják majd összeszakítják úgy, hogy lehetőleg a fal ne sérüljön.
A kibontott szerkezeteket az előzetesen megbeszélt helyen tárolják, majd a megfelelő időben lehordják, és szállítóeszközre rakják.
Az ablaktok kibontás során a külső vagy a belső vakolat megsérül, hiszen arra több tíz évvel ezelőtt rávakoltak, ezért ha megmozdítják, akkor nagy darabok eshetnek le.
Kitisztítják az ablak nyílást, beemelik az új ablaktokot, és a méretének megfelelően több ponton a tokot átfúrva, acél csavarokkal mind a négy irányban rögzítik. A nagy teljesítményű fúrógép használata közben is leeshetnek vakolat darabok, amit a gép által keltett rezgések okoznak. Ez akkor kellemetlen, ha kívül hullik le, mert a külső homlokzatot csak natúr színnel tudják javítani, hiszen nem lehet egy több tízéves külső vakolatszínt kikeverni.
Ezután felakasztják az ablakszárnyat, majd tömítő habbal kifújják az ablaktok széle és a falazat közötti elhelyezési hézagot. A tömítő hab száradása után kezdődik meg a falazat helyreállítása.
A falazat helyreállítása:
Nagyobb mértékű javítandó felület esetén gipszkartonnal, szükség esetén szigeteléssel állítják helyre a belső falazatot az ablak körül. A gipszkarton lapok illesztéseit durva gletteléssel fedik el, amit majd a festő csiszol simára.
Végül rögzítik az ablakpárkányokat, majd a szerszámok elpakolása után felsöprögetnek.
Egy egyszerű ablakcsere panel lakásban
Teljes ablakcsere a gyakorlatban:
Miután megérkeztek a szerelők a lakásunkba, leemelik az ablakszárnyakat, és ha nincs berozsdásodva a rögzítő csavar lecsavarozzák a tokot a falról. Rozsdásodás esetén az ablaktokot több helyen is átvágják majd összeszakítják úgy, hogy lehetőleg a fal ne sérüljön.
A kibontott szerkezeteket az előzetesen megbeszélt helyen tárolják, majd a megfelelő időben lehordják, és szállítóeszközre rakják.
Kitisztítják az ablak nyílást, beemelik az új ablaktokot, és a méretének megfelelően több ponton a tokot átfúrva, acél csavarokkal mind a négy irányban rögzítik. Ezután felakasztják az ablakszárnyat, majd tömítő habbal kifújják az ablaktok széle, és a falazat közötti elhelyezési hézagot.
A tömítő hab száradása után felragasztják a műanyag takaróprofilokat, rögzítik az ablakpárkányokat, majd a szerszámok elpakolása után felsöprögetnek.
Műanyag ablaktípus panellakáshoz
Korszerű nyílászárók alkalmazásával:
- Melegebb lesz az otthonában
- Nem riad fel éjszaka álmából, mert az utcán randalíroznak
- Otthona kevésbé terheli a környezetet
- Egyszerűbb kezelés, tisztítás és karbantartás
A költségtakarékos megoldás panellakáshoz:
- Legalább 5 légkamra a jobb hő- és hangszigetelésért
- Ug= 1,0-s, fokozottan hőszigetelt üveg
- Minimum 60 mm beépítési mélység
- Biztonsági vasalat
- Esztétikus gumitömítés
- Fényes, időtálló, fehér felület
- Hibásműködtetés-gátló
Műanyag ablaktípus, téglából épült házhoz
Korszerű nyílászárók alkalmazásával:
- Melegebb lesz az otthonában
- Nem riad fel éjszaka álmából, mert az utcán randalíroznak
- Otthona kevésbé terheli a környezetet
- Egyszerűbb kezelés, tisztítás és karbantartás
Az optimális megoldás, téglából épült lakáshoz:
- 5-6, vagy több légkamra a jobb hő- és hangszigetelésért
- Ug= 1,0-0,7-s, két vagy háromrétegű, fokozottan hőszigetelt üveg
- Minimum 70 mm-es beépítési mélység
- Biztonsági vasalat
- Faerezet mintázatban a változatos és egyedi színvilágért
- Esztétikus gumitömítés (színes profiloknál fekete)
- Hibásműködtetés-gátló
Most jár itt először? Akkor ez Önnek szól!
Önt is foglalkoztatja ez a gondolat: “Ki kellene cseréltetni végre a nyílászáróimat!” De nem tudja hogyan kezdjen hozzá?
- Milyen részletekre kell odafigyelnem?
- Műanyagból vagy fából rendeljem?
- Hogyan kérjek árajánlatot?
- Az árajánlatokat mi alapján hasonlítsam össze?
- Szerződéskötés, fizetési ütemezés?
- Hogy zajlik egy ablakcsere a gyakorlatban?
És még több, nyílászáró cseréhez kapcsolódó részlet megismerése után kiderül, hogy milyen egyszerűen megszervezhető és levezényelhető egy gondtalan ablakcsere.
Egy kis segítség, hogyan használja ezt a weboldalt:
Érdemes kezdésként, a számozott Örökzöld bejegyzéseket a megfelelő sorrendben elolvasni, mivel egymásra épülnek időrendben is. Miután a számozottakkal végezett, keresse ki a „Kategóriák” dobozból az otthonára, és/vagy érdeklődési körére vonatkozó további bejegyzéseket.
Ha nem talál valamit írja meg a szóljon hozzá dobozban. Miután végzett, jó eséllyel kerülheti el a vitás helyzeteket, és felkészülten várhatja otthonában a szakembereket.
1) Fából vagy műanyagból legyen az új ablakunk?
Ez egy alapvető és mindenkit foglalkoztató kérdés ablakcsere előtt
Pár szóban a fa nyílászárókról:
A fából készült ablakok mellett többen azért döntenek, mert természetes anyag, jobb érzés ránézni, vagy megfogni, és még környezetbarát is. Ez az a pont amikor eszembe jut, hogy:
- > mennyi fát kell ehhez kivágni?
- > nem vetemedik-e el ugyanúgy mint a régi, pár év múlva?
Mire kell felkészülnünk ha fából készült nyílászárót vásárolunk:
- > Egy faablakot 3-5 évente le kell festeni és a második vagy harmadik alkalom után az egészet a csupasz fáig le kell csiszolni, újra mázolni, és ezután minden kezdődik előröl.
- > Mindezeknek a költsége a teljes vételár 7 de akár 25%-a is lehet. Szem előtt kell még tartani azt is, hogy elvetemedhet és ezért idővel nem nyitható, zárható rendesen és ezen problémák megoldására újra szakembert kell hívni.
Pár szóban a műanyag nyílászárókról:
A műanyag ablakoknál nincs szükség a felületkezelésre. A tisztítása egyszerű, és a körbefutó acélmerevítés miatt nem fog elvetemedni. A műanyag ablak viszont rideg érzést kelthet bennünk ha ránézünk, főleg a fehér színű.
2) Árajánlatkérés
Árajánlatkéréshez mire van szükségünk?
Miután elhatároztuk, hogy kicseréltetjük a nyílászáróinkat az első lépés az, hogy otthonunkban lemérjük az összes cserére szánt ablak, ajtó méretét.
Hogyan? Ez a lenti felsorolásból egyértelműen kiderül:
Célszerű először a nyílászárók szélességét, másodszor a magasságát megmérni és ebben a sorrendben egy papírra feljegyezni. Ez azért fontos mert minden árajánlatban így szerepel.
A teljes szélességhez, illetve magassághoz a tok is hozzátartozik, nem csak az ablak szárny ezért a szélességnél faltól-falig, magasságnál a párkánytól a felső falig mérjen.
Jegyezze fel azt is, hogy jelenleg hány szárny van az ablakon, ajtón.
A meglévő redőnyt, vagy az igényt is érdemes jelezni, alapvetően két típus létezik:
- >az egyik a belső fa tokos, ez belül látható az ablak felett,
- >a másik a külső tokos, ez az ablakra kívülről van felszerelve.
Miután mindezekkel elkészült, határozza meg a paramétereket (pl.: műanyagból vagy fából, ha műanyagból akkor hány légkamrás legyen, az üveg típusa, U értéke, stb.) ezután el is küldheti az adatokat a kiszemelt vállalkozóknak.
Két különböző ablak, ajtó forgalmazó vagy gyártó cégtől érkezett árajánlatot célszerű úgy összehasonlítani egymással, hogy a 4. bejegyzésben felsorolt kifejezésekhez tartozó értékek megegyezzenek. Már az ajánlatkérésnél figyeljünk oda, hogy tételesen ugyanolyan paraméterekre kérjünk árat.
A gyakorlat azt mutatja, hogy még így is nagyon nehezen igazodhatunk el a sorok között. Ilyenkor célszerű felhívni a vállalkozót, de a legjobb ha személyesen megbeszéljük vele a tisztázatlan részleteket. Higgye el, érdemes rászánni az időt mert akárhogy is nézzük, ez egy több százezer forintos befektetés!
3) Felmérés
Az ablakok, ajtók gyártási méretének meghatározását minden esetben bízzuk szakemberre!
Az árajánlatok áttanulmányozása után ne akarjunk egyből szerződni. Előfordulhat olyan, előre nem látható részlet (párkányok, takarólécek, faljavítás, stb.), amelyet sokkal többe kerül utólag megcsináltatni.
Ezért, ha sikerült kiválasztani a megfelelő ablak, ajtó forgalmazó céget, akkor minden esetben hívjuk ki a helyszínre a cég képviselőjét. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy az Ő felmérése alapján számolja ki, és készítse el végleges árajánlatát, amely minden, hangsúlyozom: minden kiegészítőt, és részletet tartalmaz.
Ezzel az egyszerű módszerrel kivédhetjük az utólagos plusz kiadásokat!
Van még két fontos feladatunk a felmérés során!
Nekünk kell meghatározni, hogy az új nyílászárók milyen irányba nyíljanak. Ezt érdemes előre átgondolni, és a család többi tagjával megbeszélni, mivel szerződéskötés után a nyitásirányokon már nem lehet változtatni.
Ha szeretne redőnyöket el kell dönteni előre, hogy a le és felhúzásához szükséges gurtnit az új nyílászáró jobb vagy a baloldalára szereljék-e fel. Azt gondolja át, hogy Önnek melyik oldalon esik jobban kézre!
4) Árajánlatok összehasonlítása
Az árajánlatok elolvasása közben ne lepődjünk meg, hogy mennyi, számunkra új szakkifejezést használnak az ablak, ajtó forgalmazó cégek.
A szakkifejezések (műszaki tartalom) közül a legáltalánosabbak:
- k vagy U érték= ez jelöli a szerkezet és/vagy az üveg hőszigetelő képességét
- 3-4-5 vagy több kamra szám= ez is a hőszigetelő képességre utal
- Rehau , Kömmerling, Aluplast, Veka, Schüco, stb= különböző nyílászáró típusok
- Vasalat= ezzel tudjuk a nyílászárót nyitni és zárni
- Acélmerevítés= a műanyag profil belsejében rögzítik, ez biztosítja a nyílászáró stabilitását
- Takaróléc= ezzel takarják el a tömítésként használt PUR habot
Két különböző nyílászáró forgalmazó cégtől érkezett árajánlatot célszerű úgy összehasonlítani egymással, hogy a fenti kifejezésekhez tartozó értékek megegyezzenek. Magyarul törekedjünk arra , hogy a citromot a citrommal hasonlítsuk össze.
Néhány apróságnak tűnő de utólag borsos áron pótolható részletre külön figyeljünk még oda!
Mindenképp szerepeljen az ajánlatban:
- az új szerkezetek helyszínre szállítása
- a kibontott szerkezetek elszállítása
- külső párkány és belső könyöklő plusz a szerelésük
- takarólécek
- fal kijavítása
5) Szerződéskötés ablakcserére
A szerződés aláírása előtt érdemes elolvasni az Árajánlatok összehasonlítása és a Felmérés című bejegyzéseket
Miután mindent letisztáztunk, volt kint az ablakcserét elvégző cég képviselője, a saját felmérése alapján elkészítette a végleges ajánlatot, azt is gondolhatnánk, hogy túl vagyunk a nehezén. Nem, az egész mostantól válik még érdekesebbé.
Mint minden szerződésnél itt is gondosan nézzük át az apró betűs de annál fontosabb részeket.
Ilyenekre figyeljünk oda, hogy milyen hosszú a szállítási határidő, és mivel garantálják, hogy meg is érkezik a megrendelt ablak vagy ajtó a megbeszélt időpontban. Hány év garanciát (jótállás vagy szavatosság?) vállal a cég és az mire vonatkozik.
Győződjünk meg újra arról, hogy minden szükséges kiegészítő és járulékos munkadíj szerepel a szerződésben. Így a vállalkozó utólag már nem kérhet tőlünk kisebb-nagyobb összegeket!



